Kis patakunknál készül az este,

mintha sietne aludni a víz;

gyermeteg illat csüccsen a lesre,

omlik a szívben a májusi íz.

Halkul a nappal, csillan a gáton,

képtelen írni kopott ceruzám...

Szikraszivárvány rebben az ágon,

gyurgyalag izgul a párja után,

Landol a hím és vágyja a nőjét,

bújik a rőt feje hölgye elé,

zöld vízipásztor verdesi csőrét,

hív csere-csókkal nyújtja felé.

Méz aranyából festi a szépet,

úgy dob a vízre vidám ragyogást,

s míg tovahordja az alkonyi kéket

mímeli vígan a lágy csobogást.