Megkötözött szavak

2017. február 10. 04:30 - Dylan D. Tides

Kirakat

Hogy ne lásson, úgy figyeltem azt a bárgyú
alakot…
Kuncogásom majd megölt már; ezt a borjú
balekot!
Toporog csak, zsebóráját minden fél perc
unja…
Szedelődzködj,  ó,  te öszvér, otthon vár a
dunyha!
 
Meg se mozdul, szeme kapkod, ideges, de
még kitart.
Látszik rajta: gyenge csontú, de kibírna
hét vihart…
Rossz zakóját hol kibontja, hol meg újra
gombol…
Isten úgyse, égve vágyom tudni, vajh, mit
gondol..?
 
No de lásd csak! Orrom fújom, s ő is törli
az övét!
Kapualjba takarózom, s őt is rejti a
a sötét!
Ugrik, ásít, felköhög, pont úgy, ahogyan
én is!
Jaj, miféle borzadályos átok őrjít
mégis?!
 
Hogy kerültem bátran aztán cimboránkhoz
- kimaradt,
Orrközelből vettem észre, hogy az úr csak
kirakat!
Az a birka, aki rózsát szorongatva
béget:
én vagyok csak az üvegben, ahogy várlak
Téged…
fortepan_31636.jpg
Címkék: vers Kirakat
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://dylandtides.blog.hu/api/trackback/id/tr2112184854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Megkötözött szavak