Szelídebb a májusi szél, madárpletykát ringat,
bár ma mégis elkerüli kis ablakainkat.
Az orgona illata is lábujjhegyen lebben,
de ha mégis orrunkra száll, rögtön tovarebben.
Szótlanabbul ébredünk ma, szomorú szemekkel.
Mind a hárman máskor járunk... "Emlékszel? Egy reggel,"
- szakítom a csöndet - "fiam, gyöngyvirágot loptál,
s azt raktad az ágya mellé, s mennyire zokogtál,
mikor Anyád ébredéskor földre lökte kábán!
Rád nevetett, mellé bújtál, s elnyugodtál vállán...
Te meg, lányom, - hat lehettél - énekkel készültél,
de a csuklás úgy elkapott, szinte már kékültél,
s délután lett mikor végre, karjába simulva,
minden kis dal megszületett mosolyban virulva..."
Más ez a vasárnap nálunk...Keserédes könnyek,
s bús mosolyok emlékeznek - így tán kicsit könnyebb...
Anyák napján, Anya nélkül, földre hull a lélek,
s mesékből font szárnyacskákon száll csak újra égnek...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Sziszilane 2019.05.05. 21:24:09
Dylan D. Tides 2019.05.06. 09:12:08