Kapucsengő
Felemás-pár papucsomat emlék-kezek mossák.Hozzám bújik, s megfojt lassanként a bizonyosság.Rúzsa Magdit dúdolok a lépcsőházban ülve,fülledt, sírós félhomályban végleg elmerülve. - Pizza nem jön, postás sem jár erre szombat este,a kapufon mégis ugrik, szinte széjjelesne."Igen?"-emre csend a válasz, sóhajtás sem rezzen,de valami ismerős a dróton futó neszben. Még két "Halló?" , s leteszem, de... furcsa érzés mászikfelfelé... Ha huligán volt, az ablakból látszik!Megyek is és kihajolok, kémlelem a járdát,de nem látok vásott kölyköt, vagy akárcsak árnyát. Nem is vártam. Legbelül már dübörögve vágyom:legyél Te a félénk szívű, édes kis talányom!Legyél Te, ki nem bírta már hangom nélkül, árván,s szomorúszép fájdalmában idetévedt kábán! Fordítom a kulcsot, szívem visszhangzik a csendben."Ostobaság"-súgom, s tudom, nincsen ez így rendben.Előttem a jelenet: szád pipiskedve nyújtod,csókoddal a hosszú magányt feledésbe sújtod, ugyanazon lépcsőfokon, hol mindig megálltunk,hol álmomban azóta is mindig csókot váltunk,azon, amit több, mint éve kifelejt a léptem...Csattogva hull földre szépen megkovácsolt vértem. Tévedésből nyomott gomb volt, koszos kissrác szökken,Arcán írva: zavarban van, megdöbbenti könnyem."Csókolom"-ján tekintetem csak keresztülréved.Kicsi... eztán én már mindig várni foglak Téged?? - Felemás-pár papucsaid emlékeznek még rám..?Újabb gombóc, küzdelmes, de visszanyelem némán.Fülledt, sírós félhomályban végleg elmerülve,Rúzsa Magdit dúdolok a lépcsőházban ülve.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.