Megkötözött szavak

2019. június 01. 09:29 - Dylan D. Tides

Tanmese

Megdöbbent az oroszlán, hisz nem is jött eszébe,
hogy a bukott antilop tán szívesen beszélne,
mielőtt még fogait a húsába ereszti...
Leült hát és megvárta, míg amaz ígyen kezdi:
 
"Tudod… sokszor elméláztam: milyen lenne akkor,
ha szikládon én ülhetnék bőszen alkonyatkor,
s Te lennél az, aki minden rezzenéstől félve
legelné a sárgult gazt és rettegésben élne..?
Nagy kevélyen nézném, hogy a horizonton lépkedsz.
Élvezném, hogy én döntöm el, még hány percig élhetsz,
Te meg rágnál, mint az őrült, s imádkoznál esdve,
azért, hogy a mancsom ma egy társadat keresse.
Nyújtózkodva felállnék és elindulnék végre...
Szemem villan, bátor szívem ítélettől égne...
s Te pihegnél lenn a földön, halálodra várva,
s Teutánad sírna végül két magányos árva..."
 
Az oroszlán hallgatott csak... Hisz hogyan is szólna..?
Félrenyelne, s szégyenszemre rögtön fuldokolna...
 
Képzelgések helyett inkább futni kellett volna...
20090727oroszlan.jpg
Címkék: vers Tanmese
Szólj hozzá!
2019. május 29. 04:45 - Dylan D. Tides

... tovább, tovább

Virágillat, s bánat ízű mosolygás a szívben,
szelíd, meleg tenyerek a kicsi társak vállán,
továbbmész a dallam után, megadóan, híven,
s könnyes szemed képzelt betűt kanyarít még kábán
tegnapba hullt krétacsonkkal a megkopott táblán.
 
Mennyi év, mi elveszik most az ünnepi díszben!
Minden terem mintha kissé idegenebb volna...
Továbbmész a dallam után, megadóan, híven,
de már mintha minden hangjegy távolabbról szólna,
s minden kéz, mi eddig óvott, a Világba tolna.
 
Ezer emlék oldódik a száz csokornyi színben,
kedves torkok éneklik a keserédes vágyat.
Továbbmész a dallam után, megadóan, híven,
s féled kissé a Jövőt, a benne rejlő árnyat,
de már érzed: ma növesztesz szivárványszín szárnyat!
 
Elhalkul a régi dallam, s egy-két pillanatra
megállnak a lábaid is, meghatódva nézel.
Feltekintesz még az izzó, szikrát szóró napra,
s megérted, hogy mindegy meddig és hogy hová mész el,
amit szíved innen gyűjtött, az sohasem vész el...
dsc00482.jpg
Címkék: vers ... tovább
Szólj hozzá!
2019. május 22. 20:48 - Dylan D. Tides

A hegyen


Emlékszel? A hajóhinta úgy röpült a nap felé,
mint a szíved kacagása, minden áldott délután...
Orromban a nyár szaga, a félig olvadt flaszteré...
Girbe-gurba "szeretleked" egy százszor gyűrt cédulán
ma is megvan egy dobozban, mellette a falevél
- ezüstjuhar tenyere volt - szinte por már, nem simít
arcod illatába lágyan, ahogy akkor... Elalél
szép lassan az alkonyat is... Indulnom kell, úgy visít,
a komp kürtje odalenn, mint türelmetlen kiskamasz,
s nem rohanok úgy a hegyről, ahogy régen vártalak...
Baktató kis öregember lettem immár... Nem panasz,
de hogy miért itt a sírod... Tudtad tán, hogy láttalak
esténként a túloldalról, s az utolsó, rossz napig
- negyven évig- azt hittem, hogy egyszer hozzám jössz haza?
Sietek, a harang is hív... Maradnék én hajnalig,
de kiskutyám biztos vár már, egyetlenegy támasza
én vagyok csak, s ma még enni sem kapott,
nem ugat majd, hogyha végre valahára jóllakott...
 
Visszajövök. Úgyis tudod, hogy' várom a holnapot...
letoltes_5.jpg
Címkék: vers A Hegyen
Szólj hozzá!
2019. május 17. 20:49 - Dylan D. Tides

Dobozodban

Halló... Hallasz? Nem zavarok?
Nem túl hangos? Nem kaparok
tovább, ha a füled szántja...
Úgyis csak a körmöm bánja,
ha egy kicsit nem pihenek...
Hívtál? Szólj csak és sietek,
de... ha éppen nincs rám szükség,
néhány lyukon, mint a tüskék,
hadd tűzzenek kis kardjai
át a napnak! A hajdani
boldogságra látok akkor...
Nem jöttél, csak alkonyatkor
tegnap. Talán eltévedtél?
Emlékszel még? Linzert ettél,
mikor ott, a kávézóban
megláttalak. Néhány szóban
mesélhetek? Megint sietsz...
Tudod, néha el is vihetsz
ám Magaddal... Rossz idebenn...
Nem vagy ugyan még idegen,
de a szívem már nem érti,
miért kell a fényt is kérni...
Először még azt suttogtad:
"Féltelek" és közrefogtad
arcom. Szépen arra kértél:
költözzek be, úgy nem félnél,
s nem lopna el Tőled senki.
Olyan régen vágytam lenni
valakié... Aztán egyszer
kulcsot hoztál. Rendszer
nem lesz, azt ígérted,
de már kínban, sírva kérted,
s meghatott a könnyed árja.
Kattant is a cella zárja.
Szinte újra szárnyra kaptál!
Illatod a pirkadatnál
finomabb lett... Átkaroltam...
"Csak enyém vagy!" "Tiéd voltam..."
... és egyszer csak elmaradtál...
Soha nem volt több egy napnál
- egy darabig. Aztán egyre
sötétebb lett, s mintha kegyre
várnék, úgy kerestem
halvány lépted. Néma lesben
hittem, hogy majd újra látlak.
Rájöttem: már nem talállak.

Egész szépen haladok már.
Fél centi a zsanéroknál,
egy-két napig vájom halkan,
s egész nagy lyuk lesz a falban...

Megszöktem és belehaltam.

key_565607_960_720.jpg

Címkék: vers Dobozodban
Szólj hozzá!
2019. május 05. 08:07 - Dylan D. Tides

Vasárnap

Szelídebb a májusi szél, madárpletykát ringat,
bár ma mégis elkerüli kis ablakainkat.
Az orgona illata is lábujjhegyen lebben,
de ha mégis orrunkra száll, rögtön tovarebben.

Szótlanabbul ébredünk ma, szomorú szemekkel.
Mind a hárman máskor járunk... "Emlékszel? Egy reggel,"
- szakítom a csöndet - "fiam, gyöngyvirágot loptál, 
s azt raktad az ágya mellé, s mennyire zokogtál,
mikor Anyád ébredéskor földre lökte kábán!
Rád nevetett, mellé bújtál, s elnyugodtál vállán...
Te meg, lányom, - hat lehettél - énekkel készültél,
de a csuklás úgy elkapott, szinte már kékültél,
s délután lett mikor végre, karjába simulva,
minden kis dal megszületett mosolyban virulva..."

Más ez a vasárnap nálunk...Keserédes könnyek,
s bús mosolyok emlékeznek - így tán kicsit könnyebb...
Anyák napján, Anya nélkül, földre hull a lélek,
s mesékből font szárnyacskákon száll csak újra égnek...

 

59824903_1689057224530658_5773484022139191296_n.jpg

2 komment
2019. február 23. 09:38 - Dylan D. Tides

Tiéd minden virág

(Fésűs Éva emlékére)

Bamba dolog búcsúzni, ha senki sem megy sehova...
Elköszönni jöttem, s mégis: mint egy vidám óvoda,
úgy nyüzsög a kis szobácskád! Semmi bánat-szaga nincs...
Ablakodon tavasz lebben, s függönyöd, mint puha tincs
hullik vissza ahányszor csak ajtó nyílik, s a kilincs
bizony-bizony nem pihen ma... Időd sincs, hogy kitekints,
s megnézd, ki az érkező… Tán nem is kell... Gyermeked...
Oly gyönyörű együtt látni minden meséd, s versedet!
Bamba dolog búcsúzni, ha... ezt mondtam az elején...
Hiszen nem mész sehová sem, a könyvespolc tetején,
anyák ajkán, gyermek-fülben, minden szívben ott maradsz!
Ezután is fogod kezünk, velünk sétálsz, sőt, szaladsz!
Jószagú rét minden mancsa, szárnya, lába itt topog...
Indulnom kell, de egy félénk, szép ölelést még lopok.
Este eljössz? Álmaiba elkíséred gyermekem,
úgy mint eddig? S ha már ott vagy... és még ráérsz... s kérhetem...
Mese-kezed simítsa meg nekem is majd vén fejem...
8a3aab6a968a45a1ffbcb729fecc3034.jpg
Szólj hozzá!
2019. február 01. 18:29 - Dylan D. Tides

Jó éjszakát!

Úgy tartom, ha egy-egy estén jóéjt-csókot gyermek ád,
olyankor egy angyal óvja ágyad szélén éjszakád.
Ott ül csendben, láblógatva, veled nézi álmaid,
s homlokodról szelíd szárnya elhessenti ráncaid.648450.jpg
 
Úgy tartom, ha meg-megremegsz, óvatosan betakar.
Lágyan dúdol, hogyha kintről dörömböl a zivatar,
s hogyha álmod el-eltéved, s félelmedben felzokogsz,
mosolyával festeget, míg végre újra felragyogsz.
 
Úgy tartom, ha hajnaltájban ébresztget a pirkadat,
halkan felkel, nyomában csak bársony ízű hír marad,
tovasuhan házad felett - árnyéktalan rebbenés,
s igaznak hitt álmodból lesz álomszínű ébredés.
 
Úgy tartom, ha gyermeked kér jóéjt-puszit félszegen,
hagyd a dolgod, ne gondolkozz semmi apró részleten!
Húzd magadhoz, s úgy szorítsd, mint mennyből hullott dallamot!
Ne légy bolond! Éjjeledből ne űzd el az angyalod!
2 komment
2019. január 25. 20:34 - Dylan D. Tides

A Herceg

Büszke bak volt egykoron,
ha ő tört a bokrokon,
suhanása pillanat volt, láng-szegélyű kép csupán!
Foglya volt a szenvedély,
játéka a vad szeszély,
s herceg-szíve mohón kapott minden vágyott hölgy után.
 
Néhány évig tündökölt,
s jött egy tél, mi eltörölt
mindent, amit addig gondolt - szerelem volt, nem vitás.
Nem szomjazott már tovább,
nem keresett más csodát,
de egy napon puska dörrent, s széthullott a látomás.
 
Véget ért a percnyi jó
- két szívet ért egy golyó...
Elvesztette sutáját, hát többé hercegünk se él...
Koronája porba ér,
s egy nap többször körbe tér
ugyanazon ösvény mentén, ahol Övék volt a szél....
vadfotos_ozbak8_img_11.jpg
Címkék: vers A Herceg
Szólj hozzá!
2019. január 03. 09:02 - Dylan D. Tides

Mark Twain: Egy jenki Arthur király udvarában

"Ezt nem a törvény mondja, nem is a szentírás, hanem csak én, egy ember, egyetlen ember - véleményem tehát nem ér többet, mint a pápáé, de nem is ér kevesebbet."

 

 Meglepően kiváló humorral tálalt, zseniális korrajz és időtálló tarsadalomkritika.

Részletesebben (Wikipédia) a képre kattintva:

mark_twain-egy_jenki_arthur_kiraly_udvaraban-01-kicsi.jpg

Szólj hozzá!
Megkötözött szavak