Megkötözött szavak

2016. július 23. 21:19 - Dylan D. Tides

1. rész

Csinos (Lilly emlékére)

Csinos teljesen meg volt ütközve. A LÁNY olyan dühvel dobta le magát a hátáról, hogy lovaglócsizmája nyomán messzire fröccsenő sársugarak rajzoltak félkört az alkonyi karám csillogó, eső utáni talaján.
 Néhány hónapja mintha valami nem lenne rendben.
 Alig tíz perce vezette ki a bokszból, s most mégis véget érni látszik a várva várt közös program, mielőtt egyáltalán egy kicsit ügethettek volna.
 Szőke haját hátracsapva a LÁNY idegesen kereste ujjaival kobakja csatját, majd szinte letépve azt fejéről, pálcájával együtt a keskeny, füves útra hajította.
 Csinos várt. Mióta kinőtt a gyermekkorból, s megszűnt játékos, folyton mosolygó szemű, apró tenyerén kicsiny répadarabokat egyensúlyozó kislánynak lenni, azóta előfordult egy-két hasonló eset fiatal barátjával. Tulajdonképpen elég sok minden megváltozott egy ideje.
 Az utóbbi pár hétben egyre többször látta elmélázva állni, s a horizonton lebukó mérges-narancsra hízott napkorong felé bámulni. Olykor csak térdeit átkarolva guggolt egy fűcsomón, s máskor üdén kéklő szemei ködös, semmit sem tapasztaló tompasággal meredtek a göröngyök közé.
 Rendszerint egy-egy halk, figyelmeztető nyerítés elég volt ilyenkor Csinos részéről ahhoz, hogy a LÁNY lerázza gondterhelt homlokáról az oda egyáltalán nem illő ráncokat, s derűs tekintetét a pej világűrnyi, szeretetből formált óriási, meleg szemébe fűzze. Homlokuk finom összeérintésével semmissé váltak a problémák, s újra egymás közös kis világában léteztek tovább.
 A kantár fényesre kopott bőrfonata most céltalanul lógott, s Csinos nem tudta, hogy mitévő legyen. Érezte, hogy nagyobb a baj, mint eddig. A LÁNY háttal állt neki, néha meg-megránduló vállai feltörni készülő sírásról árulkodtak. Csinos lassan odaballagott hozzá, s orrával meglökte kissé, mintegy jelezve: bármi is bántja lovasát, őneki nyugodtan kiöntheti minden fájdalmát.
 Nem számított ilyen heves reakcióra.lany.jpg
 A LÁNY sosem tapasztalt erővel ölelte át vékony, betegesen lesoványodott karjaival a nyakát, sosem látott kétségbeesett zokogással áztatta bársonyos, mélybarna szőrét, sosem hallott, alig érthető bocsánatkéréseket árasztott a pej fülébe.
 Csinos végképp összezavarodott. Megnyugtató horkantásokkal próbálta csillapítani a vihart, hatalmas orrlyukából a mezők színes, békés illatát fújta lágyan a LÁNY karcsú nyakába, de mindhiába. Könnyzáportól összecsomósodott sós tincsekben tapadtak, s keveredtek Csinos tarkóján saját ébenfekete sörényének, s a LÁNY megritkult, aranyszín hajának szálai, míg a látóhatáron végképp nem maradt más a nappalból, mint egy sejtelmes emlék.
 Csinos bokszában ugyanúgy zajlott minden, mint az elmúlt nyolc évben az összes estén. Szénáját most is felrázva, szinte puhán rakta elé a LÁNY (bár, mintha kevesebb adagot tudott volna a markába fogni egyszerre); a roppantott zab most is éppoly dús-hangosan recsegett fogai alatt, mint máskor, s a friss, zamatos sárgarépát is ugyanolyan szeretettel adta óvatos fogai közé, mint eddig, finoman paskolgatva közben a pej pofáját, kissé megszürkült ajkaival egy-egy apró csókot lehelve üstökére. Szőrét is ugyanazzal az alapos gonddal kefélte, de Csinos megfigyelte, hogy mostanában fárasztóbb ez a művelet a LÁNYNAK, gyakran kellett pihennie, vagy már eleve régi, háromlábú kis tölgyfa székén ült közben, s szinte csak simogatta.
 Ma este különösen hamar befejezte a szokott rutint. Bevackolta magát a boksz sarkában felhalmozott szalma közé, s onnan nézte összekuporodva, csontig ható szomorúsággal íriszében Csinos még mindig arisztokratikus, finoman ívelt alakját, csodálatos, selymes-barna szépségét, mígnem újból elkapta a sírás.
 Ez azonban már nem az a tagadó, gyűlölködő, görcsös zokogás volt, mint korábban. Csendesen, szinte némán patakzottak könnyei, olyan átható, elfogadó fájdalmat sugározva, hogy a ló szeme sarkában is megjelent egy apró csepp.
 Búcsúzás volt ez. Csinos nem tudlo.jpgta, hogy melyikük, miért, s hová távozik, de tisztán érezte az elválás számára eddig ismeretlen visszafordíthatatlanságát, s megrémült. Patájával ellenkezve dobbantgatott a deszkapadlón, s először röviden, majd egyre hangosabban és hosszabban nyerített fel, tiltakozva mindaz ellen a rossz ellen, ami ezután következik.
 A LÁNY mozdulatlan maradt, nem törődött vele.
 Csinos dacosan lökdösni kezdte, orrát a hajába fúrta, majd – mivel ez sem segített – még nagyobb zajt igyekezett csapni. Borult vödör, lapát, nagyokat csattant a boksz ajtaja.
 Lámpák gyúltak, sietős léptek közeledtek. A FÉRFI volt az. Berontott, felemelte lánya ernyedt testét a szalmából, s elrohant vele.
 
 Csinos panaszos nyerítését csak az érkező mentőautó visítozása tudta túlharsogni.

 

Címkék: novella Lilly Csinos
komment

A bejegyzés trackback címe:

https://dylandtides.blog.hu/api/trackback/id/tr728910006

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Megkötözött szavak
süti beállítások módosítása