Egy-egy percre megállok és emlékekkel jóllakok,
de aztán csak kínoznak, mint ígérgető szellemek...
Tudod, hogy a fiókjaid mennyi mindent rejtenek?
Netta tegnap megtalálta a hegyi lak képeit!
Néhány éve ott fotóztad legelső kis lépteit.
Január volt akkor is és ugyanennyi hó esett,
nevettünk és síeltünk és...nem álmodtam véreset
akkor még, ha Rád gondoltam... Fog múlni a zokogás??
Hetek óta kísért az a rémes éj. A kopogás,
s ahogyan a rendőr szólt, az rögtön szédült bajt ígért...
Minden éjjel üvöltöm a párnatollba: Mondd, miért?!
Húsz éven át ez a sorsom, s lányod sorsa, mondd, Vito??
Leveleket írni? Hinni? Éjszakába ordító
vágyat, vádat, s könnyviharba fulladt reményt élni meg?
Én Szerelmem... Megbocsájtnak valaha az égiek?
Nem írok most többet, hiszen lesz még levél épp elég.
Nem beszélek senkivel, de néhányan már kérdenék,
mi is történt akkor este. Csitul majd az izgalom.
Netta hívott. Úgy tűnik, hogy mára sem lesz irgalom,
s új hóembert gyárt megint. Már egész komoly kis sereg
sorakozik odakint és pici agya sistereg,
úgy tervezi, hova épít várat is, meg hócsatát...
Ó, hogy bárcsak hinni tudnám tegnap mondott jóslatát!
Eltervezte hogyan játszunk újra hárman teveled...
Mennem kell, vagy újra sírok... Nagyon várom leveled!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.