A dallam az megkopott már, régebben, mint hinnéd,
s nincsen az sem, aki biztat: "Hidd el, többre vinnéd!"
Mélyülnek a ráncaim és ledönt bármi járvány
- s velem együtt öregszik el a mikrofon állvány.
Légypiszok a spotlámpákon, begerjed a hangfal,
együtt horkol Stewe a pulton a Joe Cocker dallal,
amit mostmár egyre szebben, s rekettebben fújok,
amíg majd egy pohár sörbe végül belefúlok.
Várom még, hogy visszajöjj, s egy füstös, forró éjjel
ott ülj le a sarokban és egy percre se térj el
tekinteted sugarával számról, s szinte faljad,
idd a bluest és ahogy játszom, Te is épp úgy halljad,
úgy ahogy csak ketten tudtuk...Átizzadna minden,
s körmöd alól serkent vérem ütne át az ingen,
s a sikátor érdes fala tépné fel a hátad,
s az éjjelbe sikítanád, hogy annyira vártad!
Olyan messze járhatsz már, bár...lehet, itt se voltál,
s csak vágy vagy, ki annyi éve végig birtokoltál.
Én meg ma, a napkeltével befejezem csendben.
Túl gyönyörű voltál hozzám... Ideje lesz mennem...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.