Kandallómban lassan elnyugszik az izzás. Künn, a tornác úgy nyög, mint a csősz, ha sírt ás, s legkedvesebb korcsát készül eltemetni. Múlhatna a tél már. Szeretném feledni, s tavaszt átugorva, még egy fülledt estén, tücsökzajban, s pipám parazsába lesvén hold veresét nézni, mint ki sosem álmos... Azt…