Hét pecsétes tölgyfaasztalrégi ifjakról beszél;barátunk egy kancsó bor csak,fejünk hajtva, súg a szél. Halk az ének, hű a lélek,szótlan sír az életért,két magyar szív összebújik,együtt sóhajt Sopronért. Ősz apánk egy messzi korbólkopott fényekről mesél,hős karokról, büszke lángról,benne lobban, tűzben él.
Halk az ének, hű a lélek,szótlan sír az életért,három szívből hull a bánat,
kéken csillan Sopronért. Hangja pezsdít, lábra állunk,minden újra színbe tér!Napsugár szúr át a felhőn,nincs tavasz, mi így zenél! Szól az ének, hű a lélek,felkiált az életért!
új raj indul, tenni készen,szívük adják Sopronért! Egyre nő a hit a hittel,Gyűl az ember, forr a vér,minden cseppje új a testben,harcra hív, a jóra kér! Zeng az ének, hű a lélek,vihar kél az életért!két tucat szív összedobban,egybeforrva Sopronért!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.