Bamba Jacquesnak semmi dolga,

földön húzza ostorát

"Fázom itten..." mondja Jasmine.

Rá se néz, csak megy tovább.

"Negyven éve... Penge-hóba,

megkötözve, meztelen,

balga bátyád megfürösztött,

s csak vihogtál esztelen...

Most te reszkess! Gyáva némber...

Itt a jussod: fagyhalál!

Elfeledlek..." szól merengve,

lépte koppan, meg nem áll.

Bamba Jacquesnak könnye cseppen

s füst porozza bocskorát

"Égek itten!"  sírja Candice.

Megremeg, de megy tovább.

"Két cipócskát loptam én el

zord atyádtól - bánhatom...

Húsbaizzó billogától

lett e bélyeg vállamon ...

Most te lángolj! Hamvaiddal

tán a rossz is messze száll...

Elfeledlek!" szól nevetve ,

lépte dübben, meg nem áll.

Bamba Jacquesra vérszag omlik,

s körbejárja otthonát.

"Végem itten..." súgja Margaux.

Fintorog csak, s megy tovább.

"Két pribéked, s bősz cseléded

vágta bőröm hátamon!

Még a korbács is sikoltott!

Hol maradt a szánalom?!

Most te szenvedj! Élj sebeddel,

míg enyészet nem talál!

Elfeledlek!"  szól dühödten.

Lépte dörren, meg nem áll.

Bamba Jacquesra csönd parancsol,

úgy köszönt egy kis szobát.

Nincs panasz, csak néma, hűs test,

átkarolja, s nincs tovább.

Nem szidalmaz. Szája habzsol.

Étke bűn és rothadás.

Anton arcán és szerelmén

csonka, bűzlő álmodás.

Rákacsint a kis tetemre,

torz fiúra hull a nyál.

"Édes Anton!" szól remegve,

Bamba Jacques, a vén sakál.

"Nem feledlek,- búgja gyengén-

míg a szívem meg nem áll!"