Szürke akácfa egyre odázza,
féli az őszt, a halálmadarat;
zörren a lombja, vén szíve ontja
zsenge szonettben a volt nyarakat.
Sárrögös úton, a korhadó múlton
férfiszív vágtat az éveken át,
hívja a jussa, a régi falucska,
Hold anyó várja, s ezüst szerenád...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.