mély sebeket lelkemen,nem fájt még így térdre omlás,nem tépett még ilyen romlás,földre roskadt szellemem… Az imához nem fordultamidáig még sohasem…Nem engedte bűnös múltam,nem, de végre könnybe fúltanIstenemet keresem… Felhő nyílik, ének omlik,s lám, az este felragyog!öröm szúr a sajgó csontig,örömszínű virág bomlik……holtak ők, vagy angyalok..? Szikra villan tű-fehéren,lángba nő a pillanat!„Mennyi szív, mi ad, ha kérem!Mennyi lélek adja fényem!”Napsugár az alkonyat! Mohó kezem sárban ázik,s menny adja a fáklyafényt!Gyöngyöm vajon hol tanyázik?Gyöngyöm hol és merre fázik?Nem lelem a tüneményt! Végül Ő szól: „Kár a gyöngyért!Cukor volt csak semmi más!Add a szíved igaz könnyért!Add a szíved egy göröngyért……s hitedből nő változás!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.