Kirakat
Hogy ne lásson, úgy figyeltem azt a bárgyúalakot…Kuncogásom majd megölt már; ezt a borjúbalekot!Toporog csak, zsebóráját minden fél percunja…Szedelődzködj, ó, te öszvér, otthon vár adunyha! Meg se mozdul, szeme kapkod, ideges, demég kitart.Látszik rajta: gyenge csontú, de kibírnahét vihart…Rossz zakóját hol kibontja, hol meg újragombol…Isten úgyse, égve vágyom tudni, vajh, mitgondol..? No de lásd csak! Orrom fújom, s ő is törliaz övét!Kapualjba takarózom, s őt is rejti aa sötét!Ugrik, ásít, felköhög, pont úgy, ahogyanén is!Jaj, miféle borzadályos átok őrjítmégis?! Hogy kerültem bátran aztán cimboránkhoz- kimaradt,Orrközelből vettem észre, hogy az úr csakkirakat!Az a birka, aki rózsát szorongatvabéget:én vagyok csak az üvegben, ahogy várlakTéged…
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.