Sokan vannak. Ülnek sorban.Időm híján porosan.Némelyikük izzó borban,mások csendben, szorosan.Kis polcaim hajladoznak,emlék csak a szürke fal.Reám várnak, hogy lapozzak,s szökhessen egy fürge dal. Ady szinte mint a lelkem.
Benne én és bennem ő.Szerelmében semmi kellem,s mellettem se lenne nősenki, csak ha szíve vágyaegoista rothadás,vagy ha bármi démon árnya,hisz halála: tollvonás. 
Egyszer vágyom Kosztolányit,máskor kábít, s eldobom.Azt, hogy ajtót épp hová nyit,legritkábban tudhatom.Önfeledten játszik néha,majd békát öl, lelke sincs.Kutyát sirat, ha az néma,aztán gyász, halál, bilincs. Attilát én mindig őrzöm.
Léte, holta gyermeki.Verseiben elidőzöm,s hallom, ahogy kell nekiaz, mi nékem: nemvolt-apa,s anyja is, az áruló...Mindkettőnknek kevés szava.Tintánk is halványuló. 
Aranynak minden meséjeúgy ragad föl, s messze el!Elmémnek egy csepp esélyesincsen, hogyha énekel.Hőseimnek üknagyapja:Jacques, s a bohóc tőle él.Ha megbotlott - s ő is hagyja -Múzsám néha tőle kér.Sokan vannak. Várnak, kérnek.
Kacsintok egy biztatótaz elcsukló lámpafénynek,s keresek pár tiszta szót.Hanyatt dőlök, mélyre szívomazt a régi illatot,s elmerülve létre hívomazt, mi egyszer itt hagyott. 
(Közben szobám másik falánKarinthy ír lajstromot,úgy tud csípni, mint a csalán,reá nem lelsz flastromot...Számba veszi, hányan vannakkit még gúnyra nem cserélt,s vitriol a jussa annak,kinél tolla célba ért.)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Komár Ella 2019.06.02. 22:24:25