akinek, ha elmondod majd azt, mi szíved nyomja,nem roskad meg, s büszke törzse nem hajlik meg mégse,csak hogy hozzád közel érjen, s minden szavad értse. 
Lehetek a hátizsákod rég megfáradt púpjafa tövébe lehajítva – véget ért az útja.Tarkód alatt illatodból nyugodt álmot festvenézném, ahogy mosolyodra száll a nyári este. Lehetek a fűszál, aki harmatvízzel éleszt,
s úgy simítja arcod, mint ki kisgyermeket ébreszt.Kit ha letépsz, boldog szívvel, vágyakozva bújnaszínes-napos szikrát szóró pitypang-koszorúdba. 
Lehetek, mit szeretnél, csak… hadd lehessek végre…Ne gondolj a sok eldobott, kukába szórt évre.Hadd legyek az ölelés, mi eddig nem lehettem,s hadd legyek a tett, amit meg soha nem tehettem…
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Komár Ella 2019.05.21. 18:37:43
Dylan D. Tides 2019.05.22. 05:10:52