Megkötözött szavak

2018. november 15. 19:34 - Dylan D. Tides

7. rész

Pitypangok

 - Bob..! Ébren vagy, Bob?
 Ébren voltam. Nem nagyon volt választásom, Tom olyan finoman próbált belém életet rázogatni, hogy azt szeizmográffal is mérni lehetett volna.
 - Tom… még sötét van… Valami baj van? – kérdeztem olyan rekedt hangon, hogy magam is meglepődtem rajta.
 - Tudom… Nincsen, csak…csak segítenél egy kicsit? Kávét is főztem…
 Természetesen kikászálódtam a kempingágyból (a derekam hálásan sóhajtott fel érte) és elindultam az izgatott óriás nyomában, egyre inkább kíváncsian, minél éberebb lettem.
 Az én kávékultúrám kimerül egy (vagy kettő) keserű csésze gyors felhörpintésében és az ezt követő fintorgásban, úgyhogy viszonylag hamar a pajta mögött találtam magam, Tom mellett állva a napfelkeltét ígérő hajnali derengésben – egy halom, gazzal erősen benőtt valamit bámulva.
 - Na… Ez az. – mondta Tom kis kétkedéssel vegyes büszkeséggel a hangjában.
 - Ebben biztos vagyok – feleltem – már csak az a kérdés, hogy mi is az az ez..?
 Éreztem, hogy túl erősen sugárzik rólam az értetlenkedés, de Tom ezt is le tudta reagálni.
 - Gyere, inkább megmutatom, miről van szó! A Casa-ban van a videó, meg az összes kazetta.
 
  - Gyere, inkább megmutatom, miről van szó! A Casa-ban van a videó, meg az összes kazetta! – hívott Lilly. Épp azt próbálta körülírni, hogy mennyire más volt kislánykorában a birtok, amikor eszébe jutott, hogy néhány régi videofelvételen akár meg is mutathatja.
  Ekkor jártam először a „Casa Lilly” falai közt. Lora már mesélt korábban a névadás történetéről, de a látogatás addig kimaradt. A legenda szerint a szegény kalyiba már két éve állt az akkor nyolcéves Lilly szolgálatára, de ő (Tom, az alkotó legnagyobb bánatára) egész addig nem volt hajlandó berendezkedni, míg meg nem találta a Tökéletes Nevet apró rezidenciája számára. Egy nyári szünet döntött végül. Lilly az azt követő első tanítási nap délutánján ugyanis boldogan viharzott haza a hírrel: Casa Lilly lesz a keresztségben az ő birodalma! Kissé összefüggéstelen meséjéből kiderült, hogy az osztályfőnöknője Kubában volt nyaralni a vőlegényével és ők (képzeldapa!) egy ilyen nevű, újonnan nyílt hotelben szálltak meg (hátnemhihetetlenanya?).
 A kis kunyhó, mire én is megtekinthettem, olyan csinosan festett belülről is, ahogy kívülről. A homlokzaton, kissé kopottan ugyan, de még remekül látszott a girbegurba, lila betűkkel felfestett név, mindössze annyi gond volt, hogy belül, egy négyzetmilliméter nem sok, de annyi szabad hely sem volt benne. Féltettem is Lillyt a sok portól, akkortájt már nagyon sokat köhögött, de ő fejkendőjét kopasz buksijáról szája elé húzta és mosolygó szemmel nyugtatott.
 Kínosan sok perces kutatás után végül előkerült az a videokazetta, amit Lilly keresett. Újabb fél óra kellett ahhoz, hogy nevetve felhagyjunk a videomagnó bekapcsolására tett kísérletünkkel és szóljunk Tomnak, hogy kezdjen vele valamit, hátha ő majd rájön, hogy hol lehet a hiba. Természetesen ebből a buliból már Lora sem maradhatott ki, hiszen elmondása szerint a régi időkben is ő volt a készülék kezelője és leghozzáértőbb szakszervizese is egyben.
 Valóban ő volt képes feltámasztani végül a tetszhalott gépezetet. Tom pedig bedugta a „Lilly8” feliratú kazettát és rövidesen meghatódva nézhettem egy tüneményes, szőke kislány szaladgálását egy elképesztően fehér sörényű letoltes_4.jpgló mellett. Azt, ahogyan a kamera felé nyújt egy szál pitypangot, aztán nevetve fújni kezdi. Azt, ahogyan a felvevőt lerakva az akkor még  dúsabb és sokkal sötétebb hajú Tom a hóna alá nyúl és belerakja egy hintába, s végül azt, ahogy a picike Lilly, kezében még mindig a csupasz pitypangszárat szorongatva, a világ leghamisabb, de mégis  legcsillogóbb hangján énekelni kezd:
 
„Csak az ég tudja, hogy a szél hova fúj.
Csak a szél tudja, van-e föld, hova bújj.
Csak a föld tudja, hova tart a világ,
leszel-é te virág,
csuda sárga virág…”
 
„… Csak az éj tudja, hogy a csönd hova tér.
Csak a csönd tudja, van-e szív, hova fér.
Csak a szív tudja igazán, mi a bú,
hogy a könny-koszorú,
az örök koszorú...”
 
 Hosszú ideje vége volt már a felvételnek, mégis úgy álltunk Tommal az ütött-kopott odú mélyén, mintha még letoltes_1_1.jpgmindig látnánk a filmet. Mintha még mindig látnánk Őt.
 - Megjavíttattam. Még tavaly. Néha kijárok ide. Szeretem, ahogy énekel. – mondta nagy sokára. – Láttad azt a hintát? Ha már itt van Enid és a gyerekek… Halásszuk ki valahogyan abból a dzsungelből, jó?
 
... hogy a könny-koszorú,
az örök koszorú.”
 
 Kiderült végül, hogy nem is volt olyan nagy művelet kiszabadítani a meglepően jó állapotban maradt állványt. Amíg Tom elszaladt a műhelybe új kötelekért, és rögzítőcsavarokért, én a szerkezetet támasztva néztem az itt mindig lenyűgöző napfelkeltét. Hány reggelen bámultam Lillyt mosolyogva, ahogy Csinost napi első sétájára viszi… Most mintha minden ugyanúgy lenne. Hiszen minden itt van. A nap, a birtok, a friss, mentol-ízű levegő, én…
 
 Hirtelen mintha villám tépett volna végig a szememtől a szívemig.
 Az életre ébredő nap vakító fényében lassan egy ló és lovasának sziluettje bontakozott ki a birtok másik végén.
 Az a hang… Csinos…
letoltes_2_1.jpg
Címkék: Lilly Pitypangok
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://dylandtides.blog.hu/api/trackback/id/tr1414374843

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Megkötözött szavak
süti beállítások módosítása