sálat kapott, s rém sietve
becsukta a rongyos naptárt,
s elindult a szép hidegbe.
Zsong a város. Zajlik még a
hétköznap is, ímmel-ámmal,
de már öltözik a céda,
nem elégszik jégvirággal,
neki több kell: fénylő láncok,
piros, zöld és arany fodrok.
A Fő téren vidám táncok,
- örülnek az öreg szobrok -
kicsi vonat kattog egyre,
s nevetést hord körbe-körbe.
A komlószag tizenegyre
elillan és mélyre törve
új parfüm száll az utcákra,
tele ízzel, béke-hírrel,
ráül minden hazugságra,
s csak mosolyog, tiszta szívvel.
Nem is tudnék haragudni,
úgy dalol most, zenél bennem...
Kezeimet zsebre dugni
vágyom, s érzem: végigmennem
a vásáron újra, s újra
harangszóval tölti lelkem!
Nem gondolok semmi súlyra,
tán csak egy bánt: Énekeltem
én már egyszer kalács-liszttel,
telehintett csodaszépet...
Emlékszel még, mennyi hittel..?
Azóta is várlak Téged...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.