Emlékszel? A hajóhinta úgy röpült a nap felé,mint a szíved kacagása, minden áldott délután...Orromban a nyár szaga, a félig olvadt flaszteré...Girbe-gurba "szeretleked" egy százszor gyűrt cédulánma is megvan egy dobozban, mellette a falevél- ezüstjuhar tenyere volt - szinte por már, nem simítarcod illatába lágyan, ahogy akkor... Elalélszép lassan az alkonyat is... Indulnom kell, úgy visít,a komp kürtje odalenn, mint türelmetlen kiskamasz,s nem rohanok úgy a hegyről, ahogy régen vártalak...Baktató kis öregember lettem immár... Nem panasz,de hogy miért itt a sírod... Tudtad tán, hogy láttalakesténként a túloldalról, s az utolsó, rossz napig- negyven évig- azt hittem, hogy egyszer hozzám jössz haza?Sietek, a harang is hív... Maradnék én hajnalig,de kiskutyám biztos vár már, egyetlenegy támaszaén vagyok csak, s ma még enni sem kapott,nem ugat majd, hogyha végre valahára jóllakott... Visszajövök. Úgyis tudod, hogy' várom a holnapot...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.