Hetem
Hétfőn láttalak először. Csak futólag, semmi konkrét.Siettem a kis szigetre, azt se tudtam hová, honnét,jaj, csak végre át a hídon, ahogy évek óta már!Ablaktalan kis lakomnak gyertyafényes csendje vár. Kedden, piros szoknyád szélén, megbotlott az őszi pára;kinevetted, hangod húzott, megfordultam hát utána,s megálltam a híd közepén, hadd várjanak varjaim...Látnom kellett, ki az, kitől lúdbőröznek karjaim. Szerdán talán nem rohantam úgy, mint máskor, meg-megálltam,de a lányt a pad támláján (álom volt tán?) nem találtam...Szidtam órát, időjárást, reménnyel telt perceket,s kandallómban aznap este a lemondás sercegett. Csütörtökön fel se néztem, s már a hídon döngött léptem."Ne siess el!"- kiáltottál. Éreztem, hogy' zúg a vérem."Ülj le hozzám... " - kértél halkan. "Rég vártalak, Kedvesem...Ideje, hogy együtt sírjunk boldogságot csendesen..." Péntektől már nem törődöm szombattal, vagy bármi mással.Lehunyt szemmel álmodom egy lehetetlen folytatással,melyben nincs híd, s sziget, csak mi ketten létezünk,s nem küzdünk az úton tovább, minden nap csak érkezünk.Fejem békén ül öledben, nevetésed szüntelen."Angyalom vagy" - súgod, s lelkem végre újra bűntelen.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.