Megkötözött szavak

2019. augusztus 29. 16:35 - Dylan D. Tides

Alkony

Csendet kér az alkony hangja,
elnémul a falevél,
s rajta is megáll a hangya,
azt figyeli, ha a szél
csettintésre meg tud állni,
akkor bizony nagy dolog
készülődik, legyen bármi...
Nézd csak! Itt ki andalog
ilyentájban, kótyagosan?
Néha füttyent, meg-megáll,
tócsát kerül óvatosan,
bohókásan szalutál
a már álmoskás bokornak,
kergeti az illatát,
s örül neki, mint a bornak.
Huncut szikra villan át
pajkos szemén kis költőnknek,
merthogy ő az, nem vitás,
s hogy rím helyett dalok nőnek
szívében most, nem hibás
azért senki... Ő ma este
annyi évnek dallamát
találta meg (nem kereste),
írna ő száz balladát,
de most inkább énekelni
szeretné a vágyait,
s egy kicsikét égbe kelni,
leporolni szárnyait.
 
Csendet kér az alkony halkan,
s nem mozdul a falevél.
Kis költőnkben sír a dallam,
nem tudja, hogy Neked él
végre ismét, s ér repülni...
Megszokta az álmodást,
s benne csendben elmerülni,
kergetni a látomást,
amiben majd újra ketten        
lógatjátok lábatok
móló szélén, önfeledten,
s nincs már mire várjatok...
 
Nézitek a horizontot,
s azt, amit a múltra fest,
a megfáradt napkorongot,
s azt, hogy hullik rá az est...
received_373059703367224.jpeg
komment

A bejegyzés trackback címe:

https://dylandtides.blog.hu/api/trackback/id/tr5515030936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Megkötözött szavak
süti beállítások módosítása