Alkony
Csendet kér az alkony hangja,elnémul a falevél,s rajta is megáll a hangya,azt figyeli, ha a szélcsettintésre meg tud állni,akkor bizony nagy dologkészülődik, legyen bármi...Nézd csak! Itt ki andalogilyentájban, kótyagosan?Néha füttyent, meg-megáll,tócsát kerül óvatosan,bohókásan szalutála már álmoskás bokornak,kergeti az illatát,s örül neki, mint a bornak.Huncut szikra villan átpajkos szemén kis költőnknek,merthogy ő az, nem vitás,s hogy rím helyett dalok nőnekszívében most, nem hibásazért senki... Ő ma esteannyi évnek dallamáttalálta meg (nem kereste),írna ő száz balladát,de most inkább énekelniszeretné a vágyait,s egy kicsikét égbe kelni,leporolni szárnyait. Csendet kér az alkony halkan,s nem mozdul a falevél.Kis költőnkben sír a dallam,nem tudja, hogy Neked élvégre ismét, s ér repülni...Megszokta az álmodást,s benne csendben elmerülni,kergetni a látomást,amiben majd újra ketten lógatjátok lábatokmóló szélén, önfeledten,s nincs már mire várjatok... Nézitek a horizontot,s azt, amit a múltra fest,a megfáradt napkorongot,s azt, hogy hullik rá az est...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.