Nem nyomom meg azt a gombot,
nem lesz másé ez a kép.
Kinevetnek mind a dombok,
jól tudják: a Meseszép
nem lehet csak egyetlenegy
szívbe zárva sohasem,
de nekem ma mind egyre megy.
Titkaidat keresem.

Elbűvöl a tincsed mögött
leselkedő félmosoly,
a Rád olvadt jóság fölött
égre csapó színgomoly.

Ujjaimmal úgy szeretném
hallgatni az arcodat!
Hogyha hagynád, lekövetném
rajta minden rajzodat,
s talán bőröd melegével
érteném meg végre majd:
ha szemembe belenézel,
elfújod a néma zajt.

Nem nyomom meg azt a gombot,
nekem legyél meseszép!
Nekem zúgnak mind a lombok,
s gitárodról a zenék,
nekem súgnak most meséket.
Ne lásson a kamerám!
Irigyellek tőle Téged,
légy ma titkos kabalám!

Megérezted tán a vétket:
kémlellek, mint egy rigót...
Csak sugallod, nem is kéred:
"Lődd el azt az egy fotót!
Legyen az a kép a múltam,
s tiéd minden jelenem!
Benned csendben elcsitultam,
szívem nálad feledem."

Halvány fénnyel létre gyúltam
kezeddel a kezemen.