Illedelmes, rendes srácok, hiba ebben nincsen.
Olykor persze összefújnak egy ajtókilincsen,
vagy akár egy tábla csoki maradék darabján,
de attól még jó testvérek az év minden napján.

Túl sok gondot rám se hagynak... Mindig mosogatnak
(ha könyörögöm, néha-néha maguktól is szoktak),
Az ágy szinte (!) minden reggel szépen be van vetve,
legalábbis szökőnapon... Volt már elfeledve...

Jól tanulnak (mit is mondok..!), kiválóan, kérem!
Olyan jól, hogy már-már kétlem: Mindkettő a vérem...
Köszönnek is, utcán, téren, nem is olyan halkan,
de hogy tegnap mit műveltek... Szinte belehaltam...

Kis sustorgás, aprócsörgés, léptek hangja hallott,
s egyszerre csak két gyermekem piros arccal vallott:
"Zsebpénzünkből, összeszedtünk annyit, amit tudtunk...
Küldd el majd a kisfiúnak, addig nem lesz nyugtunk..."

Ilyen, mikor elhiszed, hogy talán jól csináltad.
Ilyen, mikor büszke lelked csak rohan utánad.
S ilyen mikor az a sírás csak nehezen múlik...
Amikor az apaszívnek boldog könnye hullik…