Lassan-lassan körbeérünk
elfogyott a naptár.
Nincs egy éve, hogy szeretlek,
s mennyi mindent adtál!
Hoztál nekem tavaszt, mikor
jég volt még a szívem,
mikor még a múltat sírtam
minden egyes rímben.
Te voltál a nevetés, ha
felhő jött a nyárban,
megcsillanó félmosoly a
vízre szórt sugárban.
S hiába volt rémes őszünk,
s annyi gonosz árnyék,
loptál bele ölelést is,
így hát visszavágynék...
Itt a tél és újra Hozzád
sietek ma végre,
kézenfoglak, s úgy futunk
az új csatád elébe,
s mikor győztünk, mind a ketten
megpihenünk szépen
pici szíved oly hatalmas,
szép szeretetében.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.