Plakát
Én csak tovább mentem volna, hajtott fővel, mérgesen,bosszantott, hogy három napja szakad ilyen rémesen,de Őt persze nem izgatta, hogy mennyire ázhat át,igézte a színház elé frissen került, nagy plakát. Noszogattam, nem akartam újra azt a bánatot...Egyébként is... AZÓTA már semmit ki nem állhatott,ami csak a táncra halványan is emlékeztetett.Hány este volt, amikor a két karomban reszketett,s kérdezgetett: "Ugye, Kedves, csak egy álom az egész?"Rettegtem hogy szépen lassan elméje is odavész. Most azonban csak mosolygott, s rám emelte szemeit."Nézd a lányt a poszteren! Hát pont úgy tartja kezeit,ahogy én, a 82'-es isztambuli versenyen!Sohasem voltam boldogabb... Néha azért elcsenemszemeidben, Kedves, azt a néhány emlék-fonatot...Mi lenne ma, hogyha AKKOR lekésem a vonatot?Gondoltál rá, hogy lehetnék én egy ilyen poszteren?Elkerülne az az élet, amelyikben rossz terem.Csak csillogás, taps és virág... Itt lennél-e még nekem?Fogd a kezem, Kedves, kérlek, s táncolj egyet énvelem!" ...s elfeledett mindent végre. Esőt, könnyet, éveket.Lehunyt szemmel nevette a fulladt, esti fényeket,s én csak néztem régen látott, hittel teli mosolyát......s a tolószék kerekével kettévágott pocsolyát.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.