Eső vág és jég is koppan,
fenyegető villám lobban,
egyszóval: ma félni jó,
de az éhség űzi jobban,
s a bokorból izgatottan
ki-kinéz a vén rigó.

Kisegér szól rá a házból:
"Mielőtt még bőrig ázol...
Hová indulsz, vén rigó?"
"Összefonnyadt már a begyem,
az meg ottan, kinn, a gyepen,
nézd csak meg! Egy fél dió!"

"Elismerem: úr az éhség,
de viharban szállni vétség!
Belepusztulsz,  kismadár!
Kölyök vagyok még, de futok,
s hogyha vársz, tán jobbat tudok!
A darásban csizma áll,

s ha a gazda lábra húzza,
mindig hullik bele búza!
Surranok a fal felett,
s az ereszen gyors' leviszem
(melletted a vége), hiszen
kész is van a művelet!"

Tíz perc sem telt, s jött a maggal,
igen-igen szép adaggal,
s jóllakott a vén rigó,
odakinn meg olyan jég hullt,
hogy ezalatt mindent szétdúlt,
elpusztult a fél dió...

Ha vészterhes idők jönnek,
az ifjak beköszönnek,
ne szégyellj hát kérni, jó?
Maradj békén, biztonságban,
s együtt fújjuk majd a nyárban:
"Végre vége, s élni jó!"

- ahogyan a vén rigó.