Holnapig
Hangjából, mint a nyár, megszökött a tónus...Épített romokra,vágyódott lobogva,hatott a bolondra,reám, a konokra,óvóhely volt szíve, szerető patrónus... Megpuhult orcáján több redő, mint pórus.Görnyedve, csoszogva,halványan dohog ma;már nem fut dologra,nem bújik titokba,elszürkült írisszel matató vak koldus. Vissza nem tarthatom, fáradt már, vidd csak el...Haladékul is csak egy napot kérek el.Éveket pótolni ezrek is kevesek,legalább holnapig öleljem keveset... Leszolgált.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.