"Ne morogj má' annyit lelkem!
Szép lyány az a Sári!
Nem olyan kis vézna szellem,
szebbet se tanálni'!

Kőnid' megvan még tavalyrúl?
Büdös, mint a kórság...
Ki se látsz mán' a sok hajtúl!
Mi ebbe' a jóság...?

Apád bezzeg olyan fess vót,
s olyan szemmel nézett..!
Pedig csak egy üvegestót,
s oskolát se végzett,

de ha húsvét hétfő délbe'
az uccára toppant..!
Úgy kihúzta magát végre,
szinte el is roppant!

Pacuha vagy, lóg a rongyod!
Jer' ide, betűröm...
A leves meg minnyá' fortyog,
megyek is, leszűröm..."

Jóanyámra húsvét táján
így emlékszem mindig.
Ujjai a vén deszkáján
mázsaszámra hintik
a tojásos szendvicsekre
a trappista-záport,
s nyomkodnak ezernyi cseppre
pirosarany-mámort...

Mennyi "Sárit" locsoltam már,
s hány tavaszt megjártam...
Szebb mosolyt én bizony annál
akkor sem találtam,
mint az anyám két szemében,
ha elébe álltam,
s mint ki felel, kezdtem szépen:
"Zöld erdőben jártam..."