Lemezem
Öregapám sufnijában bújt a bakelit.Mi volt rajta, s mi nem az már ki sosem derül.Elreccsent, így nem hallhatom már a dalait,kuka lesz, mint annyi más, mi most elém kerül.Mennyi kedvenc zeném is volt! Retro-rengeteg...Elképzeltem: milyen lenne, ha majd leteszemaz út végén terheim és elpihenhetek,meghallgatni nekem készült élet-lemezem... Az elején élvezném a strandot boldogan,s néha sírnék, s hagynám sírni azt a telefont...Tudnám, hogy a kócos ördög nem épp gondtalan.S gézengúzként csúzlit nyúzni..? Van ám vele gond... Érezném: a csúnya fiú biz' nem szívtelen...Napról-napra keresném, hogy hol jár az eszem.Rájönnék: a csókkirály az összes így terem:Annyit mond: „He?" , s máris készen van a szerelem... Ülök majd egy kádban, ahol nem értek majd semmit,s arra várok, hogy valaki mondja végre meg:álmodtam, vagy igaz talán? S mért' szenvedek ennyit..?Fekszem csak az ágyon, de hát... így nem élhetek... Ott vársz majd az út végén, ha legutolsót sercenaz öreg tű? Pattog már és fogynak a zenék..Nem nézhetem egyedül a végső, kopott percben,hogyan hamvad végül el a cigarettavég...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.