Nem akarok többet látni.
Elég a köldököd.
Hogyha lentről netán bármi
förtelem fölböfög,
rögtön legyen, ami újra
visszaránt, lecsitít.
Nézlek, tömény vigyort fújva.
Szinte már nemesít,
ahogy korhadt pinceszagban
paplanként beterít
az ópium lágyan. Szappan
ezen már nem segít,
beitta a bőr a szennyet,
mélyebben, mint hinnéd.
Nem kívánom már az enyhet.
Tested sem. Vidd innét...
Táncolj messzebb, s fátylad szélét
éppen csak megemeld.
Részegségem izzadt fékét
véletlen le ne verd...
Csak a hasad nedves fényét.
Ne többet. Ennyi kell.
Vízipipám bágyadt mélyét
vágyom csak. Énekel...

Ne próbálj meg ágyra csalni,
hogy benned égjek el.
Hagyj a szívem után halni.
Más már nem érdekel.