Dylan D. Tides


Maszk
(Hajdú Balázs rajzához)

Jó ez a maszk, bárhogy nézem...
Adott néhány felmentést.
S remekül fed (tényleg érzem)
egy-két apróbb szellentést,
így reggel, a szokott buszon
a szagos kis öreget
nem kerülöm. Fején huszon-,
vagy több éves söveget
cipel csakis. Hálós szatyrát
mindig kitömve látom.
Piac-szagú tojást, hagymát
szerzett ma. Nagykabátom
átveszi majd nyakas füstjét:
Mellzsebéből pipaszár
lóg ki. Reggel, míg a tüskét
legurítja, nekiáll,
s reszketeg, kemény kezével,
s - úgy képzelem - boldogan,
félig-friss dohánylevéllel
tömi újra, s pont olyan
önfeledten szívja mélyre
nagy orra a zamatot,
mint ahogyan ötven éve
a legelső nyalatot.

Jó ez a maszk. Szinte bánom,
hogy majd egyszer vége lesz.
A szájakat nem találom,
így, ha bárki észre vesz,
a szemekből olvasgatnék -
hogyha tudnék. Nem megy ez.
De miért ne rajzolhatnék?
Mit a textil így fedez:
megfesthetem az arcokat...
S lám: mosolyog mindahány!
Letörlöm a kudarcokat!
Ott, jobb elöl, az a lány
mosolyogni fog, mert végre
jól vizsgázott zárthelyin.
Az a kissrác pedig délre
szabadulhat már megin',
s mosolyog mert két órával
több a játék. Az a nő,
kiskosztümben, nagy rózsával,
mosolyog, mert ami nő
pocakjában, olyan hír lesz...
Az a fickó, aki áll,
csomagot visz, kedves címhez,
s mosolyogva agitál
képzeletben már a csókért...
A sofőr? A mosolyát
felrajzolom, kár a szóért,
egyetlenegy pocsolyát
sem látott ma, pedig mostmár
hetek óta csak esett...
Én mondom: a maszk nem rostál.
Mosolyog egy keveset
mindenki, ha úgy szeretném,
s még az ég is kiderül!
Bárcsak tényleg megfesthetném,
s talán túl jól sikerül...

...s megmarad az összes mosoly
ha a maszk már lekerül...