Éjjelilámpa virága zenél be a kisszoba ajtón
(nincsen üveg már, rongy fedi félig a gitt-maradékot),
Elbogarászva, de óvatosan teszi helyre a salgón
ócska kalapját. Szíve dörömböl, a kis haladékot
várja. Homályba zavarja be végül a hit pici fényét.
Úgyse remél már. Közben a lány (puha, tétova szellem)
még hunyorogva, de bújva, a csókba  simítja a békét.
"Hát befejeztem. Fájna a szó, Te ma hagyd meg a csendem."

Kel fel a nap, sugarával  a mélybe taszítja az angyali  könnyet.
"Sírni minek? Már nincsen időm, hogy a bánatod ellen
összehazudjam a szépet. A kór ideért, s lehet este becsönget.
Úgy vigyen el, hogy lássa az Úr: a Te szíved öleltem."