Dylan D. Tides

Nyarunk

Olajosan izzó sínszag a nyár most,
nyögve síró pórusaink öntik el a várost.
Kezed is csak néha kúszik kezembe,
kellemetlen a közelség. Más jut az eszembe.
Valaki, egy régi, illatos nyárból,
néhány régi fénykép, egy kis balatoni mámor,
amikor a hőség olaj volt a tűzre,
s félmosollyal gondolok a Reánk borult fűzre,
ami akkor rejtett, s majd' Velünk égett...

Elpöccintem az emléket, s kézen foglak Téged.
Meglepődsz a csóktól. "Szeretlek!" - súgom.
Izzadtan is finom tested még közelebb húzom,
Leírom a percet, hátha elillan.

A vibráló aszfaltcsíkon kis délibáb villan.