Nyomott hősök, ébredező buszlakók, kopott törzsű, szürke villanyoszlopok. Ismerősök mind az aszfalt-buktatók, Rám köszönnek - mégsem olyan rossz dolog... Ébredezve hazagondol még az agy, felidéz pár búcsúszagú részletet; jégvirággal melegíti át a fagy ablakán a koffein-vitézeket. Libasorban menetel…
Kell a szív, ha létre dobban,s kell, ha majdnem összeroppan...Kell a lélek, kell a testem.Kell a kéz, ha már elestem.Kell a kő, mit reám dobnak.Kell az ok, ha fintorognak.Kell a szó, ha elhibáztam.Kell meleg, ha bőrig áztam.Kell pár perc a félelemre,s koszorú, ha vége lenne.Kell a zaj, hogy csendre…
Fogsz örülni, mikor ezt a néhány sorom megkapod?Eszedbe jut visszavágyni, meglesni a tegnapot?Az se bánt, ha széjjeltéped - papírízű semmiség,de azt, ami egykor voltunk, ne felejtsd el semmiképp. Emlékezz a macskakőre, amikor a déli fényszökken rajta esve-kelve, s Neked a sok szerzeményalig fér már…