Azt mondták, hogy ne írjam meg. Emésszen csak a homály. Ne is adjak esélyt rá, hogy összevissza hadoválj, bocsánatért esedezz, vagy mentegesd, mit nem lehet. Rohadj el a bűnöd mellett, mígnem végleg eltemet. Testvérbátyád elhantoltuk. Közben láttad volna Őt... Nem volt többé Anya, s más sem. Azt az…

Dylan D. Tides Maszk (Hajdú Balázs rajzához) Jó ez a maszk, bárhogy nézem... Adott néhány felmentést. S remekül fed (tényleg érzem) egy-két apróbb szellentést, így reggel, a szokott buszon a szagos kis öreget nem kerülöm. Fején huszon-, vagy több éves söveget cipel csakis. Hálós szatyrát mindig…

Télen leltelek. Hűlt szívemből kisarjadt tűzvirágom vagy.

Nyár-izzadt nap volt, s mint szülés előtt duplázó szívmonitor, kattogott alattunk bűzösre főtt kocsink. Még hajnali por ült meg a nadrágom ráncaiban, bezzeg a hölgy patika ruháján gyűrődés, lám, ami van - szándékos báj. A hiba mégsem a gyönyörű, friss délibáb, hanem a tekintete. Olybá tűnt, nézése…

Nem akarok többet látni. Elég a köldököd. Hogyha lentről netán bármi förtelem fölböfög, rögtön legyen, ami újra visszaránt, lecsitít. Nézlek, tömény vigyort fújva. Szinte már nemesít, ahogy korhadt pinceszagban paplanként beterít az ópium lágyan. Szappan ezen már nem segít, beitta a bőr a szennyet,…

  Ősz hint most paplant. Tarka ágyában tél hál, s tavasz ébred majd.

"Például az enyém milyen?" - kérdeztelek anno."Aranyszínnel sűrűn átszőtt, szép, bársonyos barna.""Változni fog? Lesz mondjuk kék, vagy ez már állandó?Függ attól, hogy sírok épp, vagy nevetés takarja?"Olyan soká faggattalak... Varázslatnak éltem,ahogyan te a világot kiszínezve látod.Fel sem fogtam,…

Kandallómban lassan elnyugszik az izzás. Künn, a tornác úgy nyög, mint a csősz, ha sírt ás, s legkedvesebb korcsát készül eltemetni. Múlhatna a tél már. Szeretném feledni, s tavaszt átugorva, még egy fülledt estén, tücsökzajban, s pipám parazsába lesvén hold veresét nézni, mint ki sosem álmos... Azt…

Ki vagy Te, ki tőlem kérded? Álltam, mikor gyenge térded azt se tudta, merre hulljon, milyen színű sárba fúljon, s gyávaság volt büszke vérted! Ki vagy Te, ki számonkérnél? Néztelek, míg széjjeltéptél, s darabjaim fölött állva csak figyeltél könnyre várva. Jobban tennéd, hogyha félnél... Ki vagy…

Itt ültem már, mikor nyitott a bár, s a függöny is óvott a fénytől. Beszélt, csak beszélt a fényes gitár, s te sírtál a boldog meséktől. Hittél nekem, s hogy a dallam szelíd, vagy lobogó hulláma elkap, s kettőnket egész a holdig repít, s hogy többé már el nem is hallgat... Nem láttad azt, ahogy…