Megkötözött szavak

2020. április 02. 10:13 - Dylan D. Tides

一  

 
Rügy után sóhajt
rózsaszín márciusunk
elkorhadt fája. 
Címkék: haiku
Szólj hozzá!
2020. március 09. 12:54 - Dylan D. Tides

Praeventio

"Oztán merre jóuram? Megbocsá' de úgy rohan,
mintha ördög hajtaná!"
"Csapja neki szaporán! Elsorolnám boldogan,
de félek, ha hallaná,
úgy kacagná kínomat, lefordulna menten ám..."

"Mondja hát, vagy elemészt!"
"Akképp lett, hogy átkomat jóbarátom tette rám
(rég ismerem a csibészt).
Korcsmázni vót' kedvibe, s meghívott egy kriglire.
Nem szok hatni ennyi még...
No, de aztán úgy esett, jól sikerült bírni, de
reggel lett, oszt'menni kék...
Szakmánybéli vitt haza, s nédd: a kapu nyitva vár!
(Balsejtelem kínozott...)
S lám csak, mint egy fúria, a véremet issza már
asszonyom, az átkozott!
Szólíthattam kedvesen, a hallása odalett,
s kezében a fakanál!
Nem segít itt imádság, boszorkányos amulett,
minden sújtás betalál...
Jobb lesz hát, ha indulunk, s szegény fejem meglapul...
Vár a korcsma, Jánosom!
Iszok rá még pár kupát, s addig tán majd csillapul,
hajtson át a városon!

(Nem vót' rája szemtanú, de a pletyka felrepült,
s mint a fecske, körbejárt:
A gróf később néhány napra mély álomba szenderült,
s eztán inkább csak zabált...)

 

1200px-vadasz_miklos_franczia_korcsma_belseje.jpg

Címkék: vers Praeventio
Szólj hozzá!
2020. március 09. 12:46 - Dylan D. Tides

Plakát

Én csak tovább mentem volna, hajtott fővel, mérgesen,
bosszantott, hogy három napja szakad ilyen rémesen,
de Őt persze nem izgatta, hogy mennyire ázhat át,
igézte a színház elé frissen került, nagy plakát.
 
Noszogattam, nem akartam újra azt a bánatot...
Egyébként is... AZÓTA már semmit ki nem állhatott,
ami csak a táncra halványan is emlékeztetett.
Hány este volt, amikor a két karomban reszketett,
s kérdezgetett: "Ugye, Kedves, csak egy álom az egész?"
Rettegtem hogy szépen lassan elméje is odavész.
 
Most azonban csak mosolygott, s rám emelte szemeit.
"Nézd a lányt a poszteren! Hát pont úgy tartja kezeit,
ahogy én, a 82'-es isztambuli versenyen!
Sohasem voltam boldogabb... Néha azért elcsenem
szemeidben, Kedves, azt a néhány emlék-fonatot...
Mi lenne ma, hogyha AKKOR lekésem a vonatot?
Gondoltál rá, hogy lehetnék én egy ilyen poszteren?
Elkerülne az az élet, amelyikben rossz terem.
Csak csillogás, taps és virág... Itt lennél-e még nekem?
Fogd a kezem, Kedves, kérlek, s táncolj egyet énvelem!"
 
...s elfeledett mindent végre. Esőt, könnyet, éveket.
Lehunyt szemmel nevette a fulladt, esti fényeket,
s én csak néztem régen látott, hittel teli mosolyát...
...s a tolószék kerekével kettévágott pocsolyát.
received_233392724350943.gif

 

 

Szólj hozzá!
2020. február 19. 09:43 - Dylan D. Tides

Metró

Mosolyogtam, mert először koldusnak gondoltál,
s kerülgettél, mint egy félős, kíváncsi kisgyermek.
Végül aztán nem bírtad és mellém kucorogtál.
"Gondolod, hogy segít, hogyha szívből megölellek?"
Önkéntelen nevetésem visszhangzott a metró
piszokszagú, sosem álmos aluljárójában.
Úgy nézek ki tehát, mint a közmondásos vert ló...
"Picileány, mondd el, mit látsz rajtam valójában?"
- kértelek és figyeltem, hogy szavaid hogy szólnak
(hangodból az őszinte szív, vagy csak vigasz hallik?),
s a jelenet úgy üzent a mélyre hantolt jónak,
hogy már szinte éreztem, hogy odabenn pitymallik...
Nem öleltél, akkor még nem. Különben is: százszor
jobban esett ajkad fényén hosszan elidőzni,
nézni, ahogy egy-két tincsed arcodba hull párszor,
s gondolatban ujjaimmal velük kergetőzni.
"Picileány... Hová tartunk?" - megrettenve kérdtem,
mert Te közben észrevétlen kezem után nyúltál,
és már rég a lépcső felé vezetett a léptem.
Nem szóltál, csak mosolyoddal lelkemhez simultál.
"Egyszerű ez. Csak egy lépés. Csak az elsőt tedd meg!
Azután már visz a lábad... Nem, soha sincs késő!
Nézd! A fokok mindannyian egy  dolgot üzennek:
Hogyha lent vagy, onnan már csak felfelé visz lépcső..."
84559446_2187163904719985_1733611429602263040_o.jpg
Szólj hozzá!
2020. február 19. 09:19 - Dylan D. Tides

Kobe Bryant

Kedves Kosárlabda!

Onnantól, hogy
labdát gyúrtam Apám zoknijából,
s képzeletben
döntő dobás ült a tenyeremben,
s szívem dobbant
a Great Western Forum szív-zajától,
egy dolog volt
biztos csupán: én Beléd szerettem.
Olyan mélyen,
s olyan hittel szerettelek Téged,
hogy Tiéd már
mindenem: a test, az agy, a lélek.
Hat évesen,
szerelmesen, rohantam az úton,
s nem érdekelt
sohasem, hogy mikor ér majd véget.
Önmagamat
láttam, ahogy kezeimet nyújtom,
s addig küzdök
majd, míg végül minden célt elérek.
Futottam és
futottam és...soha meg nem álltam.
Minden vesztett
labda után és leginkább...Érted.
Teljes szívem
beleadtam bármit is csináltam,
pedig Te csak
hitemet és kitartásom kérted.
Játszottam, ha
izzadtam, ha fájt, ha széjjeltépett,
s nem azért mert
kihívás volt... Szólítottál engem.
Úgy éreztem:
Tőled jár át igazán az Élet,
s ha ez így van,
Érted mindent, mindent meg kell tennem.
Egy hatéves
kiskölyöknek valóra vált álma:
Lakers mezben
játszani... én örökké szeretlek!
Elmém, s szívem
nyomná még, de hiába is szállna,
még egy szezon
és a játék búcsút int a testnek.
Jól van így, hisz
együtt voltunk annyi jóban, s rosszban.
Tudd, hogy mostmár
képes leszek elengedni végre.
Élvezzük, mi
hátravan még, tartson bármily hosszan,
Minden csillag
a miénk már, nézz csak fel az égre!
Mind a ketten
tudjuk: mindegy, mit hoz majd a holnap,
maradok
a gyerek, aki gyűrt zoknikkal játszik,
s szemetesre
céloz, mások akármit is szólnak...
Odafenn,
az órán már csak öt másodperc látszik...
Kezemben a labda...
5 … 4 … 3 … 2 … 1
Örökké szeret,
Kobe
(Forditotta: Dylan D. Tides)

 

letoltes_1_2.jpg

Szólj hozzá!
Megkötözött szavak
süti beállítások módosítása