A betévedt napsugár itt nem melenget szíveket,
sőt, minél több simogató, szelíd fénnyel érkezik,
annál zordabb lesz a fagy, ha bezárt lélek éhezik.
Legalább pár képem lenne valahonnan Rólatok...
Épp olyanok lennének, mint apró mentőcsónakok,
melyekbe a fuldokló szív kapaszkodik, hogyha már
jobbnak tűnik, s vággyá válik egyszerre a kínhalál.
Mondd csak: Netta hogyan tűri? Holnapután április...
Nem tudom, hogy hogy küldhetnék innét Neki bármit is.
Milyen lesz most? Öt éven át annyi szépet, s jót kapott,
most meg börtönből kívánjak boldog születésnapot?
Szégyellni fog lassan, tudom. Ha kérdik majd, hol vagyok,
lesüti kék szemeit és valamit majd tán gagyog,
de már várom, mikor írod, hogy tagad le néhanap...
Nem tehet mást. Apja bűnös, kezeihez vér tapad.
Azt mondták, hogy láthatlak tán, pár hónap még, s eljöhetsz.
Tudom: mikor ezt olvasod, Te majd mindent elkövetsz,
s még tavasszal áthajóznál, de hiába, meg ne tedd!
A foglár még írni is csak jó szívéből engedett,
mert rabságom zokogásba fulladt első éjjelén
addig kérlelt, míg elmondtam, hogy mi ütött énbelém,
s hogyan lettem testvérgyilkos, megbélyegzett söpredék.
Miatta, hogy fáradt elmém kitart, s nem ment tönkre még...
Írj, ahogy tudsz! Belekerül hetekbe, míg megkapom,
de addig a veszekedő sirályokat hallgatom,
s elképzelem, milyen is volt hármasban a kert alatt,
mielőtt még az a tél jött, s végül minden elszakadt...
