
... tovább, tovább

Halló... Hallasz? Nem zavarok?
Nem túl hangos? Nem kaparok
tovább, ha a füled szántja...
Úgyis csak a körmöm bánja,
ha egy kicsit nem pihenek...
Hívtál? Szólj csak és sietek,
de... ha éppen nincs rám szükség,
néhány lyukon, mint a tüskék,
hadd tűzzenek kis kardjai
át a napnak! A hajdani
boldogságra látok akkor...
Nem jöttél, csak alkonyatkor
tegnap. Talán eltévedtél?
Emlékszel még? Linzert ettél,
mikor ott, a kávézóban
megláttalak. Néhány szóban
mesélhetek? Megint sietsz...
Tudod, néha el is vihetsz
ám Magaddal... Rossz idebenn...
Nem vagy ugyan még idegen,
de a szívem már nem érti,
miért kell a fényt is kérni...
Először még azt suttogtad:
"Féltelek" és közrefogtad
arcom. Szépen arra kértél:
költözzek be, úgy nem félnél,
s nem lopna el Tőled senki.
Olyan régen vágytam lenni
valakié... Aztán egyszer
kulcsot hoztál. Rendszer
nem lesz, azt ígérted,
de már kínban, sírva kérted,
s meghatott a könnyed árja.
Kattant is a cella zárja.
Szinte újra szárnyra kaptál!
Illatod a pirkadatnál
finomabb lett... Átkaroltam...
"Csak enyém vagy!" "Tiéd voltam..."
... és egyszer csak elmaradtál...
Soha nem volt több egy napnál
- egy darabig. Aztán egyre
sötétebb lett, s mintha kegyre
várnék, úgy kerestem
halvány lépted. Néma lesben
hittem, hogy majd újra látlak.
Rájöttem: már nem talállak.
Egész szépen haladok már.
Fél centi a zsanéroknál,
egy-két napig vájom halkan,
s egész nagy lyuk lesz a falban...
Megszöktem és belehaltam.
Szelídebb a májusi szél, madárpletykát ringat,
bár ma mégis elkerüli kis ablakainkat.
Az orgona illata is lábujjhegyen lebben,
de ha mégis orrunkra száll, rögtön tovarebben.
Szótlanabbul ébredünk ma, szomorú szemekkel.
Mind a hárman máskor járunk... "Emlékszel? Egy reggel,"
- szakítom a csöndet - "fiam, gyöngyvirágot loptál,
s azt raktad az ágya mellé, s mennyire zokogtál,
mikor Anyád ébredéskor földre lökte kábán!
Rád nevetett, mellé bújtál, s elnyugodtál vállán...
Te meg, lányom, - hat lehettél - énekkel készültél,
de a csuklás úgy elkapott, szinte már kékültél,
s délután lett mikor végre, karjába simulva,
minden kis dal megszületett mosolyban virulva..."
Más ez a vasárnap nálunk...Keserédes könnyek,
s bús mosolyok emlékeznek - így tán kicsit könnyebb...
Anyák napján, Anya nélkül, földre hull a lélek,
s mesékből font szárnyacskákon száll csak újra égnek...
Hálás köszönetem Daróci Lajosné Mártikának a tavalyi év terméséért!
"Ezt nem a törvény mondja, nem is a szentírás, hanem csak én, egy ember, egyetlen ember - véleményem tehát nem ér többet, mint a pápáé, de nem is ér kevesebbet."
Meglepően kiváló humorral tálalt, zseniális korrajz és időtálló tarsadalomkritika.
Részletesebben (Wikipédia) a képre kattintva: