Megkötözött szavak

Dylan D. Tides

2018. december 22. 18:33 - Dylan D. Tides

Csupaszívnek

(Hirth Éva emlékére)

Úgy volt, hogy még néhány sorban
széthordom, hogy létezel,
hogy e furcsa, bamba korban
hétről-hétre érkezel,
s szívből-szívtől kérdezel,
áldasz és nem mérgezel.

Úgy volt, hogy még lesz egy élet
megvitatni önmagunk,
s azt, hogy mily nagy az a lélek
melyben mi mind bent vagyunk,
s nem kell semmit mondanunk,
elfér minden dallamunk.

Úgy volt, hogy még játszunk párszor...
Úgy volt, hogy még nem szaladsz...
Úgy volt, hogy csak ülsz, vigyázol
rímeinkre, s itt maradsz
mindig... és ez nem panasz,
de erre nincs sebtapasz...

...ez a hír hát így igaz..?
Fent vár már az új tavasz...

 

48390491_2271942349743757_8969783131745812480_n.jpg

Címkék: vers Hirth Éva Csupaszívnek
Szólj hozzá!
2018. december 18. 19:38 - Dylan D. Tides

Decemberi Érdi Irka címlap és (I)GAZSÁG - pályázat

Kedves Olvasóim!

 

Az idei év sem maradhat siker nélkül, legyen az az Érdi Irka decemberi számának címlapja...

 

screenshot_2018-12-18-19-09-12-524_cn_wps_moffice_eng.png

... az (I)GAZSÁG címmel kiírt pályázat arany minősítéssel járó kitüntető értékelése...

arany_v_dylan.jpg

 

... és az ezzel járó csodaszép díj,  Hangyássy Zsuzsa ecsete alól álmodva:

006.jpg

 

002.jpg

 

A győztes írásokat az alábbi két linken éritek el:
Értetlenül
A Kíváncsiak
Hálásan köszönöm a lehetőséget és a megtisztelő elbírálást!
Címkék: hírek Érdi Irka Irka (I)GAZSÁG
Szólj hozzá!
2018. december 15. 16:59 - Dylan D. Tides

Soproni Advent

Első voltam tán, ki sapkát,
sálat kapott, s rém sietve
becsukta a rongyos naptárt,
s elindult a szép hidegbe.
Zsong a város. Zajlik még a
hétköznap is, ímmel-ámmal,
de már öltözik a céda,
nem elégszik jégvirággal,
neki több kell: fénylő láncok,
piros, zöld és arany fodrok.
A Fő téren vidám táncok,
 - örülnek az öreg szobrok -
kicsi vonat kattog egyre,
s nevetést hord körbe-körbe.
A komlószag tizenegyre
elillan és mélyre törve
új parfüm száll az utcákra,
tele ízzel, béke-hírrel,
ráül minden hazugságra,
s csak mosolyog, tiszta szívvel.
Nem is tudnék haragudni,
úgy dalol most, zenél bennem...
Kezeimet zsebre dugni
vágyom, s érzem: végigmennem
a vásáron újra, s újra
harangszóval tölti lelkem!
Nem gondolok semmi súlyra,
tán csak egy bánt: Énekeltem
én már egyszer kalács-liszttel,
telehintett csodaszépet...
Emlékszel még, mennyi hittel..?

Azóta is várlak Téged...
2014-12-13-soproni-advent-2.jpg
Címkék: vers Soproni Advent
Szólj hozzá!
2018. december 09. 16:24 - Dylan D. Tides

Soproni Füzetek 2018

Immár 40., jubileumi évében köszönthetjük a Soproni Füzeteket!

Mindamellett, hogy az idei Adventi tárlat megnyitóján a soproni irodalmi élet olyan neveivel, mint Zentai László, Hegyi Ferenc, vagy Ifj. Dr. Sarkady Sándor volt alkalmam kezet szorítani, az a megtiszteltetés is ért, hogy "gyüttment" létemre már második alkalommal üdvözölhettem az írásaim ebben a neves kiadványban. Fantasztikus megnyitó, csodálatos tárlat, lenyűgöző művészi alkotások várják a látogatókat a soproni Festőteremben!
Köszönet a Szerkesztőknek, jövőre - remélem - ugyanitt találkozunk!

Végül beszéljenek a képek:

 

Címkék: hírek 2018 Soproni Füzetek
Szólj hozzá!
2018. december 09. 10:10 - Dylan D. Tides

Lilly dala

Csak az ég tudja, hogy a szél hova fúj.
Csak a szél tudja, van-e föld, hova bújj.21539.jpg
Csak a föld tudja, hova tart a világ,
leszel-é te virág,
csuda sárga virág.

Csak az éj tudja, hogy a csönd hova tér.
Csak a csönd tudja, van-e szív, hova fér.
Csak a szív tudja igazán, mi a bú,
hogy a könny-koszorú,
az örök koszorú...

... hogy a könny-koszorú,
az örök koszorú.

Címkék: vers Pitypang Lilly dala
Szólj hozzá!
2018. december 05. 20:12 - Dylan D. Tides

Ajtó

Hátam az ajtónak döntve ücsörgök,
bentről a tévé moraja hív.
Tudom, hogy azt mondtam, még egyszer csörgök,
de ennyit nem bír már ez a szív.

Ahogy a kisgyermek az üres csizmát
leli meg Mikulás reggelén,
úgy súgom emléked után, hogy "Viszlát!",
s eltűnsz a nagyvilág túlfelén.

Elhittem megint, hogy bekopogsz végül,
s azt mondod: "Késtem, de itt vagyok...
Bolond egy vihar volt, ajkam is kékül.
Engedj be, kérlek, vagy megfagyok..."

Elhittem azt is, hogy karomba hullasz,
átsírunk több ezer új hetet,
de aztán feledjük azt, ami fullaszt,
rám találsz, s szemed majd úgy nevet...

Elhittem: nem bírod... Úgy, ahogy én sem.
Egyszercsak betoppansz, s ébredek...
Rájövök: álom volt! Nem mentél mégsem!

...de látod... megint csak tévedek...

Hátam az ajtónak döntve ücsörgök...
Valami fájdalom aludni hív.
Tudom, hogy azt mondtam, még egyszer csörgök,
de ennyit nem bír már ez a szív...

Kialszik ő is, s mint csalódott gyermek,
nem hisz már többé, nincs kegyelem.
Cukorka-álmok? Örökké-tervek?
Nincs Mikulás és... nincs Szerelem...

en_vagyok2.jpg

Címkék: vers Ajtó
Szólj hozzá!
2018. november 25. 11:15 - Dylan D. Tides

Utasok I.

A Piás

Szégyelltem kissé, hogy fintor szaladt
holtfáradt arcomon át,
de az a szag bizony velünk maradt,
s rágta a fülke falát.
Ötvenes forma volt, bár bajosan
tippelted volna korát.
Megszívta orrát (úgy nagy zajosan),
s szétnézett, merre tovább.
Elmúlt egy perc is, míg helyre került
minden csúf kacatja, s ő.
Kezében fél sörrel végre leült.
Odakint hullt az eső,
s hajában egy-két csepp szédelgett még,
szívta az utca porát,
de aztán görcs-ujjak széjjelkenték,
így festve sár-boronát
a piszkos halánték ráncaiba.
Zubbonya gombjaival
percekig muszáj volt játszania,
s nem végzett gondjaival:
Elszakadt pénztárca, lejárt jegyek,
kulcstartó konzervnyitón,
végtelen tartalmú nadrágzsebek,
kettétört postairón,
s annyi más jött, mire aprót kotort
(ki tudja, honnan) elő,
egynéhány zavaros okot sorolt,
s kezembe nyomta: "Ha jő
erre az ellenőr ugyan vegyen
Miskolcig jegyet nekem...",
s elfeküdt. Nem tudtam, hová tegyem
a kérést, s miért velem
épp ilyen bizalmas... Történetét
azonnal megszőttem én.
Találtam talán vagy tucat mesét.
Egyikben ő volt a vén,
lázadó, nem hajló zenetanár,
kirúgott egyéniség.
Másikban megtépett palimadár,
szürke kis személyiség.
Láttam őt harcoló apukaként,
becsapva végül nagyon;
munkások álruhás nagyuraként,
kinek már nyűg a vagyon;
betegnek, akitől fél a tömeg,
s egyedül hagyja bután;
s láttam, mint elárvult gyáva öreg,
sírni a múltja után.
Vártam, hogy ébredjen, s kérdezzem őt:
Végül is kicsoda hát?
De míg a mosdóban hagytam időt,
eltűnt a szürke kabát.
Kié volt, s mit rejtett, ki nem derül,
talán majd megkérdi más.
Nyomában még halvány sörszag terül,
emlék az ócska piás.
web650.jpg
Címkék: vers Utasok A Piás
Szólj hozzá!
2018. november 15. 19:34 - Dylan D. Tides

7. rész

Pitypangok

 - Bob..! Ébren vagy, Bob?
 Ébren voltam. Nem nagyon volt választásom, Tom olyan finoman próbált belém életet rázogatni, hogy azt szeizmográffal is mérni lehetett volna.
 - Tom… még sötét van… Valami baj van? – kérdeztem olyan rekedt hangon, hogy magam is meglepődtem rajta.
 - Tudom… Nincsen, csak…csak segítenél egy kicsit? Kávét is főztem…
 Természetesen kikászálódtam a kempingágyból (a derekam hálásan sóhajtott fel érte) és elindultam az izgatott óriás nyomában, egyre inkább kíváncsian, minél éberebb lettem.
 Az én kávékultúrám kimerül egy (vagy kettő) keserű csésze gyors felhörpintésében és az ezt követő fintorgásban, úgyhogy viszonylag hamar a pajta mögött találtam magam, Tom mellett állva a napfelkeltét ígérő hajnali derengésben – egy halom, gazzal erősen benőtt valamit bámulva.
 - Na… Ez az. – mondta Tom kis kétkedéssel vegyes büszkeséggel a hangjában.
 - Ebben biztos vagyok – feleltem – már csak az a kérdés, hogy mi is az az ez..?
 Éreztem, hogy túl erősen sugárzik rólam az értetlenkedés, de Tom ezt is le tudta reagálni.
 - Gyere, inkább megmutatom, miről van szó! A Casa-ban van a videó, meg az összes kazetta.
 
  - Gyere, inkább megmutatom, miről van szó! A Casa-ban van a videó, meg az összes kazetta! – hívott Lilly. Épp azt próbálta körülírni, hogy mennyire más volt kislánykorában a birtok, amikor eszébe jutott, hogy néhány régi videofelvételen akár meg is mutathatja.
  Ekkor jártam először a „Casa Lilly” falai közt. Lora már mesélt korábban a névadás történetéről, de a látogatás addig kimaradt. A legenda szerint a szegény kalyiba már két éve állt az akkor nyolcéves Lilly szolgálatára, de ő (Tom, az alkotó legnagyobb bánatára) egész addig nem volt hajlandó berendezkedni, míg meg nem találta a Tökéletes Nevet apró rezidenciája számára. Egy nyári szünet döntött végül. Lilly az azt követő első tanítási nap délutánján ugyanis boldogan viharzott haza a hírrel: Casa Lilly lesz a keresztségben az ő birodalma! Kissé összefüggéstelen meséjéből kiderült, hogy az osztályfőnöknője Kubában volt nyaralni a vőlegényével és ők (képzeldapa!) egy ilyen nevű, újonnan nyílt hotelben szálltak meg (hátnemhihetetlenanya?).
 A kis kunyhó, mire én is megtekinthettem, olyan csinosan festett belülről is, ahogy kívülről. A homlokzaton, kissé kopottan ugyan, de még remekül látszott a girbegurba, lila betűkkel felfestett név, mindössze annyi gond volt, hogy belül, egy négyzetmilliméter nem sok, de annyi szabad hely sem volt benne. Féltettem is Lillyt a sok portól, akkortájt már nagyon sokat köhögött, de ő fejkendőjét kopasz buksijáról szája elé húzta és mosolygó szemmel nyugtatott.
 Kínosan sok perces kutatás után végül előkerült az a videokazetta, amit Lilly keresett. Újabb fél óra kellett ahhoz, hogy nevetve felhagyjunk a videomagnó bekapcsolására tett kísérletünkkel és szóljunk Tomnak, hogy kezdjen vele valamit, hátha ő majd rájön, hogy hol lehet a hiba. Természetesen ebből a buliból már Lora sem maradhatott ki, hiszen elmondása szerint a régi időkben is ő volt a készülék kezelője és leghozzáértőbb szakszervizese is egyben.
 Valóban ő volt képes feltámasztani végül a tetszhalott gépezetet. Tom pedig bedugta a „Lilly8” feliratú kazettát és rövidesen meghatódva nézhettem egy tüneményes, szőke kislány szaladgálását egy elképesztően fehér sörényű letoltes_4.jpgló mellett. Azt, ahogyan a kamera felé nyújt egy szál pitypangot, aztán nevetve fújni kezdi. Azt, ahogyan a felvevőt lerakva az akkor még  dúsabb és sokkal sötétebb hajú Tom a hóna alá nyúl és belerakja egy hintába, s végül azt, ahogy a picike Lilly, kezében még mindig a csupasz pitypangszárat szorongatva, a világ leghamisabb, de mégis  legcsillogóbb hangján énekelni kezd:
 
„Csak az ég tudja, hogy a szél hova fúj.
Csak a szél tudja, van-e föld, hova bújj.
Csak a föld tudja, hova tart a világ,
leszel-é te virág,
csuda sárga virág…”
 
„… Csak az éj tudja, hogy a csönd hova tér.
Csak a csönd tudja, van-e szív, hova fér.
Csak a szív tudja igazán, mi a bú,
hogy a könny-koszorú,
az örök koszorú...”
 
 Hosszú ideje vége volt már a felvételnek, mégis úgy álltunk Tommal az ütött-kopott odú mélyén, mintha még letoltes_1_1.jpgmindig látnánk a filmet. Mintha még mindig látnánk Őt.
 - Megjavíttattam. Még tavaly. Néha kijárok ide. Szeretem, ahogy énekel. – mondta nagy sokára. – Láttad azt a hintát? Ha már itt van Enid és a gyerekek… Halásszuk ki valahogyan abból a dzsungelből, jó?
 
... hogy a könny-koszorú,
az örök koszorú.”
 
 Kiderült végül, hogy nem is volt olyan nagy művelet kiszabadítani a meglepően jó állapotban maradt állványt. Amíg Tom elszaladt a műhelybe új kötelekért, és rögzítőcsavarokért, én a szerkezetet támasztva néztem az itt mindig lenyűgöző napfelkeltét. Hány reggelen bámultam Lillyt mosolyogva, ahogy Csinost napi első sétájára viszi… Most mintha minden ugyanúgy lenne. Hiszen minden itt van. A nap, a birtok, a friss, mentol-ízű levegő, én…
 
 Hirtelen mintha villám tépett volna végig a szememtől a szívemig.
 Az életre ébredő nap vakító fényében lassan egy ló és lovasának sziluettje bontakozott ki a birtok másik végén.
 Az a hang… Csinos…
letoltes_2_1.jpg
Címkék: Lilly Pitypangok
Szólj hozzá!
Megkötözött szavak
süti beállítások módosítása